Az R13 tűzoltó bevetési védőruha fejlesztése

Az R13 tűzoltó bevetési védőruha gyártója a Respirátor Zrt. több évtizede foglalkozik védőruházat és egyéni védőeszközök fejlesztésével, gyártásával. Tevékenységünk Magyarországon az utóbbi időben főként a szűrő típusú 93M vegyivédelmi védőruházat kapcsán ismert. Magyar partnerünk közreműködésével 2002. óta szállítottunk tűzoltó bevetési ruhákat, teljes védőöltözet rendszereket többek között a Magyar Honvédség részére. Az elmúlt évek során erősebben megjelent külföldi igények miatt vegyivédelmi védőöltözeteikhez hasonlóan, saját tűzoltóruházat fejlesztésébe is kezdtünk a partnereink közreműködésével.

A hazai alkalmazói és gyártási tapasztalatok, korszerű alapanyagok alkalmazásával magyar szakemberek és magyar gyártó bevonásával kifejlesztésre került az R13 típusú tűzoltó bevetési védőruházat, amely a nemrég lezárult csapatpróba tapasztalatait felhasználva kerülhet rendszeresítésre.

Az egész világon, így Európában is folyamatosak a fejlesztések tűzoltó felszerelések terén. Az alkalmazott járművek és oltási technológiák mellett ezek a ruházatoknál a kivonuló ruhát, illetve az aláöltöző ruházatokat is érintik. A fejlesztések során ma már két új tényezőre is tekintettel kell lenni. Statisztikák szerint a tűzoltókat bevetésük során érő balesetek túlnyomó része szív stressz, szívinfarktus (napi egy tűzoltó a világon!). A test hőmérsékletének nagyfokú emelkedése során a szív nagyobb terhelést kap, hogy több vért pumpáljon a bőr felé, hogy segítse a hő leadást a környezete felé. Minden olyan stratégia, kutatás, ami ezt a hő stresszt a védőruha hordása során csökkenti, csökkenti a nyomást a szíven, és ezáltal csökkentheti a tűzoltókat fenyegető szívinfarktusok előfordulási számát.

A másik tényező a bevetési terület változása. Ez a járművekkel és azok málhafelszereléseivel szemben támasztott követelmények mellett a ruházatot is érinti, hiszen a tűzoltók manapság munkájukat 60%-ban baleseteknél, árvizeknél végzik és csak ca. 40%-a, ami tűzesethez köthető. Ilyen esetben a komfortosság nagyon lényeges szempont.

Napjainkban az egész világon elvárás az, hogy olyan ruha készüljön, amely könnyű, komfortos, könnyű benne a mozgás, vízálló, jól lélegző, emellett megfelel az EN469-es normának, véd, de nem tompítja le a tűzoltó érzékszervét, aki így megfelelő időben érzi a veszélyt, megakadályozza a hő stressz effektust.

A cél tehát számunkra is adott volt. Az új generációs védőruhánk összetevőjének olyan lángálló membrán közbélést akartunk választani, amelynek hordása kényelmes (könnyű), jobb lélegző képességű, s a ruha teljesítse a tűzoltók sokszor jelzett jogos igényét, hogy nyári hőségben se legyen túl melege a viselőjének.

A választott európai technológia a fenti feltételeknek felel meg. Kifejlesztése 2006-ban kezdődött, és szisztematikus, összehasonlító tesztsorozatokon keresztül történt, a kutatások alapján egy egyedülálló, nemzetközileg szabadalmi oltalom alá helyezett membrán alapanyag jött létre.

A nedvesség védő réteg alapanyaga egy lángálló PTFE membrános meta-aramid, para-aramid fleece (fliz) összetételű, több réteg- szerkezetű anyag, mely a levegő jó hőszigetelő képességét kihasználó szerkezetével újdonság a nemzetközi piacokon.

A kifejlesztett alapanyag előnyei:

  • a kész ruházatot átlagosan 20%-kal teszi könnyebbé
  • a hőterjedési index 20%-kal javult
  • a lélegző képesség 40%-kal javult

Ez az alapanyag rendkívül sikeres Európában, így Franciaországban, Németországban, Svájcban, Belgiumban de alkalmazzák már Európán kívül Indiában, Brazíliában, Ausztráliában is.

Természetesen a membrán csak egy alkotó eleme az egész rendszernek, így a teljes anyagszerkezet megválasztásánál is kitűzött célunk volt, hogy egy nagyon kiegyensúlyozott terméket állítsunk elő, amely könnyű legyen (komfort igény), erős legyen (magas kopásállóság, magas szakítószilárdság és tépőerő), lélegző legyen (Ret. érték 13, ami rendkívül jó a 3 rétegnél), színtartó legyen (a szál magában festett), megfelelő szigetelést adjon. Figyelembe véve az előírásokat, szabványokat megfelelő védelmet nyújtson a sugárzó hő, konvektiv hő ellen, de ne szigeteljen túl, hogy segítsen a hőstressz és színinfarktus elkerülésében.

A választott külső anyag:64% Para-aramid (középen) és 35% aramid (külső bevonat) szálkeverék egy un. magfonás technikával készül és ezen túl a fonalat megsodorják, hogy extra erős legyen. A carbon szálat a meta aramiddal keverik, (rácsosság nélkül) az antisztatikus képesség eléréséhez. A szakító szilárdság eléri a 2000 N-t (EN 469 szabvány min. 450 N szakító szilárdságot ír elő)! Kopásállósága (martindale teszt) 100.000 fordulatot éri el. A kikészítéskor az anyag időtálló fluorkarbon kezelést kap, ez a kezelés a vízlepergető, szennyeződés levető funkciót biztosítja. Több mosást bír, és hőre reaktiválható (vasalás, szárítógép), ha szükséges mosáskor adalékkal a képesség javítható. A komfort bélés meta aramid / lángálló lenzing viszkóz összetételű anyag, sötétkék színben.

A termék alapanyagai, az amerikai gyártású membrán kivételével, és az egyéb összetevők Európában (Belgium, Franciaország, Ausztria) készülnek.

Független tanúsító szervezet vizsgálata

2004. május 1. után, az Európai Unióhoz való csatlakozással Magyarország is átvette az Unió egyéni védőeszközökre vonatkozó szabályozását, ami 3 védelmi kategóriába sorolja az egyéni védőeszközöket a különböző szintű kockázatok függvényében. A III. osztály minden életvédelmi eszköz, így a tűzoltó bevetési védőruha is! Ebbe a kategóriába tartozó védőeszközök forgalomba hozatala szigorúan szabályozott, kijelölt, akkreditált, független laboratóriumok végzik a vizsgálatokat. Az R-13 védőruhán is a III. osztályban meghatározott típusvizsgálatot hajtották végre, ahol a bevetési védőruhák szabványban előírt mérések eredményei alapján a legmagasabb, 2-es védelmi szintű besorolást kapta. A tűzoltó védőruházatra vonatkozó EN 340:2003 és az MSZ EN 469:2005/A1:2006 nemzeti szabványnak való megfelelést a genf-i (Belgium) székhelyű CENTEXBEL tanúsító és vizsgáló intézetet vizsgálta és tanúsította. A teljes modell (teljes anyagszerkezet és kellékek) tulajdonságai megfelelnek az EN469 szabvány követelményeinek, a bevetési védőruha a tanúsítás alapján az EU előírásoknak megfelel és az EU teljes területén forgalmazható.

Az EU-típustanúsítvány 2025. 02. 12-ig érvényes.

R13 - Magyarország eddigi legnagyobb tűzoltó bevetési védőruha csapatpróbája

A megfelelőséget igazoló dokumentumok benyújtását követően, 2013. március és április hónapban kezdődött meg a védőruha csapatpróbája, minden korábbi rendszeresítési eljárásnál nagyobb előkészítés mellett. Az elfogadott gyakorlat szerint a csapatpróba 2-3 Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon (a továbbiakban: HTP) 6-8 védőruha próbahasználata volt. A BM OKF ezzel szemben 279 öltözet R13 típusú védőruhát bocsátott próbára, amelynek végrehajtásába valamennyi katasztrófavédelmi igazgatóság bevonásra került. Valamennyi HTP-n szolgálatot teljesítő hivatásos tűzoltó megismerkedhetett az új fejlesztésű, magyar gyártmányú védőruházattal, tájékoztatást kaptak anyagszerkezetéről, kialakításáról. A csapatpróba 2013. május 31-én zárult le. A sikeres csapatpróbát követően kerülhet sor a termék rendszeresítésére, majd beszerzésére. A hazai gyártású, egységes védőruházat bevezetésével, hosszútávon biztosítható a katasztrófavédelem beavatkozó állományának folyamatos ellátása.

A csapatpróba döntően szubjektív, ezért egyes tulajdonságokra vonatkozó megállapítások esetenként eltérőek voltak és a csapatpróbához legyártott első szériás ruhák nem a próbát végzők pontos méretében álltak rendelkezésre. Ennek ellenére a csapatpróba tapasztalatai alapján a tűzoltók kedvezően fogadták az új ruházatot. Ahogy a korábban említett országokban szolgálatot teljesítő tűzoltó kollégáknak is meg kellett ismerni az új védőöltözet tulajdonságait és képességeit, itthon is időre lesz szükség ehhez. Természetes, hogy mint minden új megoldást, ezt is fenntartásokkal fogadták a felhasználók, de mi felelős, jó indulatú partnernek tekintjük Őket ebben a folyamatban. A tesztelések során megfogalmazott kritikák, javaslatok alapján már az eredetileg tervezett modellen is történtek változtatások, amik szintén a végtermék és a tűzoltók javát szolgálják. A csapatpróbák eredményei alapján módosítottuk többek között a nyak kiképzését, a térd és váll rész megerősítésének megoldását.

R13 – rugalmasság, a felhasználói igények maximális figyelembe vétele…

Annak ellenére, hogy a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére csapatpróbára bocsátott R13 típusú tűzoltó bevetési védőruha a legmagasabb nemzetközi minősítéssel, és európai forgalmazási engedéllyel rendelkezik, a továbbfejlesztés során figyelembe vettük a BM OKF által végrehajtott gyakorlati próba tapasztalatai alapján a tűzoltók által megtett, alább részletezett módosítási javaslatokat:

  • "a galléron lévő tépőzáras pánt magasságát és hosszát csökkenteni kell, annak érdekében, hogy a légzőálarc használatát ne befolyásolja, a pánt elcsatolhatóságát tépőzár elhelyezésével biztosítani kell;
  • a galléron lévő tépőzár méretét meg kell növelni és el kell forgatni 90 fokban a nagyobb állíthatóság érdekében;
  • a szabást a nadrág ülep részénél a varrás elszakadásának elkerülése érdekében változtatni kell;
  • a nagyobb igénybevételnek kitett helyeken változtatni kell a varrás technológiáján, meg kell erősíteni azt;
  • a kabát hátrészéből kiálló mentőheveder két végét a szakadás elkerülése érdekében össze kell varrni;
  • a kabát eleje részén név elhelyezésére szolgáló tépőzár szükségtelen, el kell távolítani;
  • a vonatkozó szabványi előírások változásának következtében vastagabb fényvisszaverő csíkozást kell alkalmazni;
  • a váll és térdrészen lángálló protektort kell elhelyezni. "

A javaslatokat elfogadtuk, a felsorolt igényeknek megfelelő R13 változat már elkészült.

R13 - hazai gyártás, munkahely megtartás

Számunkra nagy öröm, hogy más országok tűzoltói mellett, Magyarországon is egy új szabadalmaztatott európai technológia szerint öltözhetnek majd tűzoltóink.

Az R13 - több gyártópartnerünket is bevonva - Magyarországon készül. Olyan varrónők varrják, akik beszállítóként magas minőségben készítenek többek között német és osztrák tűzoltóruhákat, illetve egyéb magas minőségű védőruházatokat a nemzetközi piacokra. Ez a tény egyrészt a foglalkoztatás, rugalmas hozzáállás, rendelkezésre állás, másrészt a minőségi színvonal könnyű ellenőrizhetősége miatt is fontos. Nem kevésbé fontos, hogy az itthon befizetett adók, járulékok, elköltött jövedelem további bevételeket jelentenek az ország számára, amelyekből még jobb körülményeket biztosíthat többek között a tűzoltóink és azok családjai számára is.

Az R 13 típusú tűzoltó bevetési védőruházat rövid bemutatása:

Az R13 tűzoltó bevetési védőruha többrétegű felsőruházati termék, kabátból és nadrágból áll, amelyek legalább 30 centiméterrel átfedik egymást, alapanyaguk és színük azonos, a ruházattal borított testfelületen - meghatározott hőterhelésig és időtartam alatt - azonos mértékben biztosít védelmet viselőjének. Váll és térdrészen lángálló protektorral rendelkezik. A termék megfelel az érvényben lévő MSZ EN 469 szabvány előírásainak.

A külső réteg láng- és hőhatás, valamint a vegyi és mechanikai sérülések elleni védelmet szolgáló, vízlepergető kikészítéssel ellátott textil szövetréteg. Anyaga kermel és carbon, permanensen antisztatikus, az antisztatikus tulajdonságot az alapanyag szálkomponense biztosítja. Színe sötétkék, területi sűrűsége < 220 g/m2.

A membrán tűz- és vegyszerálló hordozórétegre laminálva biztosítja a verejték testtől való elpárologtatását és a test védelmét a víz- és vegyszerek hatásától. Anyaga 57% meta-aramid, 29% para-aramid, 7% PTFE és 7% poliuretán. A membrán és hordozóréteg együttes területi sűrűsége 210 g/m2.

A védőkabát erős igénybevételnek ellenálló műanyag húzózárral záródik. A húzózár gyors kioldású (pánikcipzár). A húzózár elhelyezése, csatlakozó elemeinek kialakítása olyan, amely biztosítja a kesztyűben történő nyitást, zárást. A húzózár védelmét vízzáró takarópánt biztosítja, a takarópánt teljes hosszában tépőzárral rögzített. Beépített mentést segítő hevederrel rendelkezik.

A védőnadrág legalább 10 centiméteres derékmagasítással készült, a derékrész gumírozottan, fix bőség beállító elemmel kiegészítve került kialakításra. Minimum 3 centiméter széles gumírozott nadrágtartóval van ellátva. A nadrágtartó nagy szakítószilárdságú gumiból készült. A nadrágtartó hosszúsága szabályozható, beállítás után szabadon lógó vég nincs. A szabályozó elem kinyílás és kicsúszás ellen védelmet biztosít. A nadrágtartó a nadrágról levehető.

Az anyag rendelkezik sérülés jelzővel: ha az anyagot nagyon erős hőnek tesszük ki, utána csökken a védelem, ezt jelzi a zöld elszíneződés. Ebben az esetben a ruhát cserélni kell, a jövőben a védelem már nem biztosítható.

Az R 13 tűzoltó bevetési védőruha fejlesztése természetesen nem áll le, továbbiakban is számítunk a felhasználók visszajelzéseire, javaslataira. A korábbi tapasztalatokat, észrevételeket, igényeket is azonnal kezelte a gyártó, ez így lesz a jövőben is.